Miért olyan népszerűek az implantátumok mostanában?

A fogászati implantátumok széles körű elterjedése előtt az elvesztett fogak pótlása elkerülhetetlen kompromisszumokkal járt együtt. A kivehető fogpótlások, fogsorok, melyeket már sok-sok évtizede rutinszerűen alkalmaz a fogorvoslás, radikálisan megváltozott életminőség mellett képesek a fogak pótlására. A fogsorviselők számára bizonyos élelmiszerek fogyasztása jóformán lehetetlen, hiszen a pótlás elmozdulhat vagy eltörhet a nem megfelelő használat során. Emellett általában viszonylag hosszú hozzászokási időre van szükség ahhoz, hogy a rutinszerű használat és a viselés ne jelentsen olyan problémákat, mint az íny kidörzsölődése, az idegentest-érzet vagy az öklendezési reflex.

Ezekhez képest már komoly előrelépés volt a rögzített fogpótlások, azaz hidak vagy koronák elterjedése. Ezek már nem jártak együtt a fenti kellemetlenségekkel, ám ennek meg kellett fizetni az árát: a hidak ugyanis természetes fogainkon rögzülnek, ehhez pedig azokat kúpszerű formára kell csiszolni. Ez visszafordíthatatlan folyamat, és gyakran – más megoldás nem lévén- teljesen ép fogakat is „fel kellett áldozni” azért, hogy pilléreket képezhessünk a fogpótlás számára.

Az implantátumok pontosan ezeket a problémákat szüntetik meg. Ez az első olyan eljárás a fogorvoslás történetében, amikor nem csupán a fog látható részét, hanem annak a gyökerét is pótoljuk. Ez stabil bázis bármilyen fogpótlásnak, ezért nem szükséges az ép fogak csiszolása, és a kivehető fogsorokkal járó kellemetlen kísérőjelenségekkel sem kell számolnia a páciensnek. Mindemellett az összes fogpótlás közül ez az eljárás messze a legtartósabb is.

Hogyan készül egy implantátumos fogpótlás?

Mint minden komplex kezelés, itt is alapos tervezés előzi meg a kivitelezést. Az első lépés minden esetben a szakorvosi konzultáció szájsebészünkkel, Dr. Párkányi Lászlóval. A konzultáción a szájban történő vizsgálatot képalkotó diagnosztikával egészítjük ki: panorámaröntgen- valamint CBCT felvétel is szükséges ahhoz, hogy ne csupán a fogak, de az állcsontok állapotát és méretdimenzióit is fel tudjuk mérni. Ha Ön alkalmas a kezelésre, arról írott tervet is készítünk, amit lehetősége lesz minden kényszertől és nyomástól mentesen átgondolni, és arról döntést hozni. Ha Ön felkér minket a kezelés elvégzésére, első lépésben fogait megtisztítjuk, és megszűntetjük a szájban található esetleges gyulladásokat. Ekkor már nincs akadálya az implantátumok beültetésének.

A titániumból készült csavarszerű implantátumokat helyi érzéstelenítésben juttatjuk be az állcsontokba, ezt követően pedig 3-6 hónapig hagyjuk őket gyógyulni. Ez alatt az idő alatt a páciens saját csontja körülöleli az implantátumot. A teljes gyógyulást követően az implantátumok olyan stabilan rögzülnek a csontban, mintha természetes fogak gyökerei volnánk. Elérkezett tehát az idő, hogy elkészüljön a fogpótlás. Ezt lenyomatok alapján egy fogtechnikus csapat fogja elkészíteni, és több alkalommal is rá fogjuk próbálni az implantátumokra, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a végeredmény egy precízen illeszkedő, kényelmes rágást és kifogástalan esztétikát lehetővé tevő fogmű lesz.

Milyen fogpótlás kerülhet az implantátumokra?

Gyakorlatilag bármilyen! Az implantátumos pótlás tökéletes választás akkor is, hogyha Önnek egyetlen foga hiányzik, de akkor is, ha már több fogát, esetleg az összeset elvesztette. A szóló foghiányok esetén az implantátumokra porcelán korona kerül. Több hiányzó fog esetében hidakat fognak tartani, teljes fogatlanság esetén pedig több lehetőség is szóba jöhet: ideális esetben, ha a csontkínálat megengedi, törekszünk a teljesen rögzített hídpótlásokra. Ha erre nincs lehetőség, szóba kerülhetnek „hibrid” fogpótlások, is, melyek félúton helyezkednek el a hidak és a fogsorok között. Ezeket tisztításhoz el kell távolítani a szájból, ám spontán biztosan nem fognak meglazulni vagy kiesni, és esztétikájukat tekintve kiemelkedőek.

 

Kérjen ingyenes konzultációt!

Mivel minden eset egyedi, eltérő kezelést igényel, valamint az elvárások is különböznek, ezért gyakran szolgáltatásaink árai is egyediek. Fáradjon el hozzánk egy INGYENES konzultációra, mely során az Ön egyedi esetének és elvárásainak megfelelően alkotjuk meg személyre szóló kezelési tervét, és árajánlatát!

 

 

Rendelési idő

Kedd, csütörtök, péntek, 15-18h,
vagy előre egyeztetett időpontban.